Nagy macik nyomában IX. rész – A kaukázusi juhászkutya a medvéktől sem retten vissza

A nyáj, a ház, a terület őrzése a kaukázusi juhászkutya vérében van. Az ösztönei, a reflexei, a zsigeri reakciói mind-mind az őrző-védő feladatok teljesítése felé hajtják. Számára ez nem egy lehetséges opció, valami, amire vagy van lehetőség, vagy nincs. Neki mindez létkérdés. Tehát ha szimpatizálsz ezzel az impozáns megjelenésű, ám erőteljes személyiségjegyekkel megáldott kutyával, akkor az elfogadással kezdődik minden. Annak elfogadásával, hogy nem megváltoztatni, hanem nevelni, terelgetni érdemes, hogy az energiáit jó irányban hasznosíthassa. És hogy a vágyait anélkül teljesíthesse ki, hogy azzal bármiféle problémát okozna. Ehhez roppantul nagy tudatosságra, éberségre és hozzáértésre van szükség. Tehát a kaukázusi, mint a nagy macik sorozat néhány előző tagja sem tapasztalatlan gazdi kezébe való.

Hatalmas erő és még annál is több önbizalom

A Kaukázusból származó fajta magabiztosság terén nem ismer lehetetlent. Alapvetően magányos farkas típus, teljesen jól el van egyedül. Ez az ősök hagyatéka, hiszen a juhászkutya a zord terepeken napokon át társaság nélkül őrizte a nyájat. Nem véletlenül hívják sokan farkasölőnek vagy medveölőnek, lévén a Szovjetunióban nem egyszer ezen állatokkal is szembe találta magát – kötelessége teljesítése közben. S talán mondanunk sem kell, hogy általában ő került ki nyertesként a küzdelmekből. Na ennél több bizonyíték nem is kell arról, hogy az ereje óriási, és ha ez a gigászi energiatömeg nem kerül jó kezekbe, akkor veszélyessé is válhat.

Az időjárási viszontagságok egy cseppet sem érdeklik, főleg a hideg, a szél és az eső.

 

Ezek után nem valószínű, hogy meglepőnek találod azt a tényt, hogy függetlenségét még családban is szereti megőrizni. Nem egyszerű vele, nem fogadja el könnyen az alá-fölé rendelt viszonyt, azaz a falkavezérnek erőt, tiszteletet kell sugároznia. Az erőszak, az agresszió, azonban nem szolgálnak megoldásként, sőt. Életveszélyes, kétélű fegyverek, amik gyakorlatilag csak és kizárólag rosszul sülhetnek el. Amúgy sem jó ötlet ledominálni egy kutyát, de a kaukázusi esetén ez túlzás nélkül a halálos ítéletet is jelentheti.

A célunk nem az ijedelem keltés. Egy következetesen nevelő, szigorú, ugyanakkor szeretetet és karizmát sugárzó gazdi tökéletesen kézben tarthatja a juhászkutya pezsgő lényét.

Mivel ez a fajta nem híres a kedveskedésről, hízelgésről, így rengeteg empátiát, toleranciát igényel. Nem arról van szó, hogy nem szereti a gazdáját. De természetéből adódóan nem érzi szükségét annak, hogy ezt folyton-folyvást tudtára adja az érintettnek. Az idő a gazdi malmára hajtja a vizet, ahogy a türelem is. A kitartás tehát elengedhetetlen az esetében.

A jó hír az az, hogy megfelelő bánásmód, és már korán elkezdett szocializáció mellett lojális, hűséges és megbízható társsá nevelhető. Aki bizony a családban is megtalálja a helyét. Kiegyensúlyozott, ragaszkodó, érzékeny kutyává nőhet, ha és amennyiben olyan szerepet tölthet be a környezetében, amit megfelelőnek ítél. A következetes irányítás, a határozott parancsok, és a határok stabil kijelölése és fenntartása együttesen csodákra képesek. Vagy legalábbis a kaukázusi juhászkutya megszelídítésére.

Viszont más kutyákkal vagy éppen macskákkal nem igazán jön ki jól, tehát míg a masztiffok egyes fajtáinál jó ötlet a kutyát falkába fogadni, addig a kaukázusi ténylegesen magának való. És ehhez hozzátartozik az is, hogy nem tolerálja megfelelően az egyéb négylábú népséget. A teljesen ismeretlen állatokról például deguk vagy görények nem is beszélve.

Az idegenekkel szemben nem barátságos. Na jó, ez így túlságosan kedves megfogalmazás. Semennyire sem elfogadó az ismeretlenekkel szemben. És ha mindez azzal is társul, hogy a számára hívatlan vendégek a területére is betolakodnak, akkor azonnal harcra kész. Rettenthetetlensége még a legbátrabb embereket is elrettentheti a váratlan betoppanás gondolatától.

Az ösztöneit nem jó ötlet lebecsmérelni vagy félvállról venni. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy vélik majdcsak elkopik a terület őrzési vágy, vagy idővel mérséklődik az agresszióra való hajlam. Ám a nem foglalkozás, sőt a szőnyeg alá söprés roppantul veszélyes taktika, mert a végén még tovább is erősödhetnek azok a jellemvonások, amik alapjáraton sem igényelnek “biztatást”.

Az őrző-védő feladatok konkrét és célzott támogatása mondjuk egy erre irányuló tréning elvégzésével végzetesen rossz ötlet. Pusztán azért, mert a masszív felépítésű kutya irányíthatatlanná válhat, ha az ösztönei felülemelkednek még a saját józan eszén is.

A kaukázusi területét érdemes jó alaposan, és főleg megkezdhetetlenül bekeríteni. Nem azért, hogy kívülről ne léphessen be senki hívatlan – erről a kutya garantáltan gondoskodik. Épp azért lényeges az elkerítés, hogy ne tehessen olyanokban még véletlenül se kárt, akik egyébként csak ártatlan gyalogosok vagy mondjuk a postás. Tény, a medveölő látványa (75 cm-es marmagassághoz 75-80 kg társul) elrettentő erejű, de azért nem kifizetődő a betörők józan ítélőképességére apellálni.

Azon nem érdemes egyetlen percig sem fennakadni, hogy honnan jön ez az irtózatosan erős ösztön. A fajta ugyanis bizonyíthatóan 600 éve szolgálja az embert, védő képességével, őrizve a nyájat, és a rábízott területet. Hat évszázad pedig bőven elegendő idő ahhoz, hogy ezek a hajlamok, ha nem is kőbe, de alaposan genetikába vésetté váljanak.

A kaukázusi kifejezetten egészséges fajta

Ritkák a fajtát érintő genetikai elváltozások, nyilván ezekre külön érdemes odafigyelni akkor, amikor az ideális tenyésztő megtalálása a cél.

Hasonlóan más nagyméretű fajtához a kaukázusi is hajlamos a csípő, illetve a könyökízületi diszpláziára és a térdízületekkel kapcsolatos problémákra. A lépcsőzés abszolút nem az ő terepe, de talán azt a fentiek fényében mondanunk sem kell, hogy egyáltalán nem lakásba való. Számára a telek a lényeg, amit őrizhet, és ahol kedve szerint csatangolhat, ha úgy akarja kíséret nélkül, egyedül, de nem magányosan.

A kaukázusi kutya nem eszik sokat, ami akár furcsának is tűnhet méreteit ismerve. Ám ősei megszokták a zord körülményeket, s ez, a jó értelemben vett igénytelenség a sajátjává vált. Ráadásul sok esetben válogatós, az emberi szemmel finomságoknak ítélt falatokat is képes kiköpni. Úgyhogy némi türelem és nem kevés próbálkozás szükséges ahhoz, hogy végül kiderüljön, mire fáj a juhász foga. A főzött ételeket többnyire jobban kedveli, mint a tápokat, de e kettő vegyítésével a kellemes és hasznos eredményesen elegyíthető. A tápváltogatás nem jó ötlet, mert bélgyulladáshoz vezethet.

A szőrápolás nem bonyodalmas, hosszú szőrű fajtánál kicsit több gondoskodás a javallott, mint rövidebb bunda esetén. Viszont a kaukázusi juhász kutya nem feltétlenül rajong az ilyesfajta időtöltésért, ezért aztán már kölyök korban érdemes hozzászoktatni a fésüléshez. Így megelőzhetőek a későbbi kellemetlenségek.

Az erős jellem alap feltétel

A kaukázusi nem az édi-bédi ölelgetni való mackókhoz tartozik. Nem alkalmas az utazgatásokra, nem szereti a vendégeket, hiába ismerősek. Nem tolerálja az idegeneket, nem tűri meg a betolakodókat. Nem marad csendben, ha odakint mozgást érzékel, nem fejezi ki halkan magát, s nem hagyja abba a riasztást mindaddig, míg bárminemű okát látja a fennforgásnak.

Nem egyszerű eset, nem első, és nem is második kutyának való. Sőt ennél komolyabb kijelentéssel is merünk élni. Keveseknek való. Azon keveseknek, akik erőteljes jellemmel, határozottsággal, karizmatikus kisugárzással rendelkeznek. Vérbeli falkavezéreknek, akik az agresszió legcsekélyebb jele nélkül is képesek érvényre juttatni akaratukat.

A kaukázusi sohasem fog odabújni a gazdájához, nyalogatós kedveskedéssel. De a hűsége, a szeretete, és a ragaszkodása megingathatatlan. Még akkor is, ha teljes mértékben magának való, s azt sem bánja, ha napokon át felé sem pislantanak. Nem könnyű választás, ami egy életre szól, mely a fajtánál, optimális létkörülmények között nagyjából 10 esztendőt jelent.