Ónémetjuhász a fajta, ami hivatalosan nem létezik, ám valójában a léte megkérdőjelezhetetlen! – 1. rész

Az ónémetjuhász fajta helyzete különleges, legalábbis, ami a hivatalos besorolást illeti. Szigorúan véve ugyanis nem létezik, lévén az FCI nem ismerte el bejegyzett, önálló fajtaként. Ettől függetlenül még jó, hogy létezik. A fajtára a hosszú szőr, illetve a hosszú, szálkás szőr jellemző. Azaz viccesen megfogalmazva az ónémetjuhász németjuhász hosszan lelógó, földig érő köntösben köntösben. Figyelemre méltó a hűsége, elhivatottsága, ragaszkodása, és intelligenciája. Nem véletlen, hogy kifejezetten keresett családi, és sport, valamint segítőkutya.

Most akkor hogy is van ez a juhászkutya mizéria?

Ahhoz, hogy túl a szőrzetbeli különbségen egyértelművé váljanak az ónémetjuhász tulajdonságai mindenképpen megéri beleásni magunkat a történelembe, így ugyanis fény derülhet azokra az apró részletekre, amik roppantul beszédesek.

A juhászkutya ősei már a hetedik században mancsaikkal taposták Németország területét. Jellegzetességük közé tartozott megbízhatóságuk, magabiztosságuk, és éberségük. Nem csoda, hogy elsősorban a juhnyáj terelésére tanították be őket. Egyedeik között hosszú, és rövid szőrűek egyaránt előfordultak. Mivel a feladatukat roppantul jól, sőt lelkesen teljesítették, így nagyon hamar komoly hírnévre tettek szert. Hiába az intelligencia ezen foka hamar láthatóvá vált. Ennek folyományaként megannyi kiskutya hirtelen őrző- védő feladatkörben találta magát, ami egyébként szintén testhezálló választásnak tűnt.

 

A pásztorkutyák sokoldalúak, miközben munkatűrésük kimagasló, ahogy arra Max von Stephanitz porosz udvari lovaglómester is felhívta egykor a figyelmet. Őt tartjuk napjainkban a németjuhász fajta őstenyésztőjének, aki a XIX. században belevágott a munkakutya tenyésztésbe. A cél egy olyan nélkülözhetetlen, szolgálatra kész kutya kitenyésztése volt a katonaság részére, akinek a jelleme bátor, kitartó, hűséges, és engedelmes, túl a fizikai robusztusságon persze, ami a harcmezőkön innen, és túl elengedhetetlen. Az ebben a században alapított németjuhász egyesület kezdetben mindenféle szőrváltozatú egyedet elfogadott. Drót- egyenes- hosszú és botszőrűek egyaránt jöhettek. Ám az idő, meg a tenyésztés előrehaladtával az egyesület egyre több típusnak intett nemet, és zárt ki a köreiből. Ebbe a csapdába, méltatlan helyzetbe került az ónémetjuhász is. Számára nincsen tenyésztési jóváírás, ahogy arról a harmincas években az egyesület határozott. Von Stephanitz úgy gondolta, hogy a hosszú szőr nem előnyös, mert rontja a fajta ellenállását az időjárási viszontagságokkal szemben, miközben a hasznosság mértéke is csökken.

Különböző klubok alakultak ki

A tenyésztők egy része, illetve a fajtaszerető rajongók egyaránt kiálltak a hosszú szőrű egyedek mellett, és komoly kritikákkal illették ezt a méltatlan eljárást, cáfolva azokat az ellenvetéseket, amik végül a kizáráshoz vezettek. Végül különböző klubok alakultak, amiket az a közös cél hívott életre, hogy megóvják a jobb sorsra érdemes ónémet juhászkutya fajtát, amit manapság a legtöbben ónémetjuhászként ismernek.

Ezután persze nem meglepő, hogy túl a németjuhász egyesület berkein intenzív tenyésztési szakasz vette kezdetét, ahol direkt az ónémetjuhász jegyek kihangsúlyozására koncentráltak a tenyésztők. A megalkotott fajtaszabvány tulajdonképpen egy az egyben ugyanaz, mint a németjuhászé, kivéve persze a hosszú szőrt.

2010 a fajta történetében a változás évévé vált, amikor az FCI engedélyezte a hosszú szőrt, mint változatot, így a fajta újra tenyészthető a németjuhász fajtaszabvány szerint. Ennek ellenére a mai napig sokan ragaszkodnak az ónémetjuhász koncepciójához. Viszont, ha összehasonlítjuk az FCI által engedélyezett hosszú szőrű németjuhászt az ónémetjuhásszal, akkor alig fedezhetőek fel különbségek.

Ennyi a történet, a története, de talán ez a kis betekintés hozzájárult a nagyobb, teljesebb rálátáshoz.

Miről ismerhető fel az ónémetjuhász?

A megjelenése karakteres, tipikus, és ezer közül is felismerhető. Felálló fülek, megnyúlt, elkeskenyedő pofa, bozontos, lógó farok, figyelmes, és mindig éber tekintet. Több színváltozata is ismert: fekete-barna, fekete, vagy farkasszürke. Marmagassága közepes, vagy nagy. Hímeknél 60-65 centiméter, míg szukáknál 55-60 centiméter. Természetesen igazi jellegzetessége a hosszú szőr, ami puha, laza szerkezetű, kifejezetten bozontos a lábakon, a füleken, a farkon, ahol egyébként különösen dús. Jellemző, és eltéveszthetetlen fajtajegy ezen kívül az ún. vaskos nyakszőr, mondhatni sörény. Sűrű, puha aljszőrzetét hosszú fedőszőrzet borítja, ezért zömöknek, tömörnek tűnik, jóformán nagyobb hatást kelt, mint a klasszikus német juhászkutya. De ez alapvetően csak érzéki csalódás, a bunda vastagsága generálja ezt a különbséget. Ami a testsúlyt illeti, kanoknál a 33-40 kilogramm tekinthető normálisnak, míg nőstényeknél a 28-32 kilogramm.

Mire figyeljünk a német juhászkutya kölyök nevelésénél?

Amikor úgy határozunk, egy kiskutyával bővül a család, mindig nagyon megfontoltan és körültekintően kell eljárnunk. Az ónémet juhász (legyen a választott eb épp kan, vagy szuka) következetes nevelést igényel, már csak természete, illetve testmérete miatt is. 

A német juhászok híresen hűségesek, minden fajtaleírás ezt a jellemzőjüket emeli ki elsőként. Azonban csak akkor lehet kiegyensúlyozott felnőtt kutya a kölyökből, ha az első hónapokban – sőt, inkább az első évben – napi szinten elegendő időt fordítunk a juhászkutyára és elegendő mozgást, és persze játékos feladatot biztosítunk a számára. A fajta aktivitási szintje magas, ezért agility foglalkozásokra is bátran vihetjük. 

Négylábú barátunk tehát rengeteg idő- és energiabefektetést igényel, ám a fáradozásaink többszörösen kifizetődnek és a juhász kutya a leghűségesebb társunkká válik, ha ezt nem hanyagoljuk el a saját kényelmünk miatt.

Az ó németjuhász szőrzet különleges odafigyelést igényel

A közepesen hosszú szőrű német juhász ápolására is nagy figyelmet kell fordítanunk, szerencsére ez nem jelent túl nagy kihívást, egyedül a rendszerességre kell nagy hangsúlyt fektetnünk. Az aljszőrzet rendszeres átfésülésével eltávolíthatjuk az elhalt szálakat, ezzel a vedlési időszakot is egyszerűbbé téve. Tavasszal és ősszel – amikor négylábú társunk vedlik -, sűrűbben kell kefélni a kutya bundáját, így hamar megtörténik a váltás. 

Már kis kölyökkutya korban kezdjük el hozzászoktatni a fésűhöz az ebet, ilyenkor a mancsok állapotát is mindig ellenőrizzük.