Lovas érdekességek, amikről könnyen lehet, még sohasem hallottál!

Ha úgy gondolod, hogy neked már senki sem tud újat mondani lovas témában, vagy ha valójában azt sem tudod mi fán terem a lovas élet, akkor a lehető legjobb helyen jársz. Cikkünkben olyan információkat gyűjtöttünk össze, amik még a jártas lovasokat is meglephetik, egyúttal az újoncokat is szórakoztathatják. Bele is vágunk, vágtázunk a közepébe!

Íme, egy kis eredettörténet!

Hallottál már az eohippusról? Nem meglepő, ha nem, hiszen ez az ősló mintegy hatvan millió évvel ezelőtt koptatta ujjaival a glóbusz kerekét. A leletek alapján kifejezetten apró termet jellemezte. A magassága alig érte el a 35 centimétert, míg a súlya egy öt kilós kenyérrel vetekedett. Picurka méretéhez csak félig-meddig patás lábak tartoztak. A mellső lábain 5-5 ujjal gazdálkodott, melyekből mindössze 4-4 végződött pataszerű, elszarusodott képződményben. A hátsó lábain ezzel szemben összesen 3-3 darab ujj végződött patában. Milyen izgalmas igaz, hogy miből lett a cserebogár, jelen esetben a ló?!

Tudósok egyébként azt is felfedezték, s ezidáig bizonyítható cáfolat a témában nem érkezett, hogy Ausztráliában nemes egyszerűséggel nem éltek lovak. Egyetlen egy csontvázat sem találtak a kutatók. Na, de akkor honnan vágtattak be a ma ott élő patások? A XVIII. században toppantak be a kontinensre a hajókon érkező telepesek kíséretében.

 

És ha már történelem. Feljegyzések alapján nagyon úgy néz ki, hogy nagyjából 4000 évvel ezelőtt kezdődött meg a lovak háziasítása Közép-Ázsiában. Igaz eleinte a bőrükért, húsukért és tejükért szaporították őket, de hamar szállítási és hátasi feladatokat is kaptak. A soruk sokáig nem rendeződött, erre az indo-európai “hagyományok szolgálnak bizonyítékként”, melyekben vallási rituálék keretei között a lovakat feláldozták, az isteneknek ajánlva testüket-lelküket. A Kaukázusban majdnem a XIX. század elejéig kitartott ez, a mai szemmel egyértelműen kegyetlen tradíció.

Ajándék lónak…

Szent Jeromos mondása bejárta a Földet és világhírnévre tett szert. Ajándék lónak ne nézd a fogát. Na, de vajon mire utal ez a kijelentés? A lovak korát a fogazatuk alapján pontosan meg tudják állapítani a hozzáértők. Magyarul, szigorúan üzleti szempontból a hátasok értéke az életkorukkal, egyúttal a fogaik minőségével egyenlő. Így máris érthető kontextusba kerül ez a szólás, amit egyébként Jeromos azért hangoztatott sokat, mert az írásaiért egy fabatkát sem fogadott el.

A patások általában 25-30 évig élnek, de akad egy világrekorder. Old Billy 62 évet élt, ami átszámítva emberi mértékre közel 180 esztendőt takar. Nézzük a matekot, avagy hogyan érdemes a lóéveket számolni:

Az első év 12 emberi esztendőnek számít. A második hét évet fed le humán szemszögből természetesen. A következő három év négy emberivel ér fel, míg ezek után egy esztendő 2,5 emberévet képvisel.

Bár kevesen tudják, de a lovak érzékelése roppantul fejlett. Az ízlelésük, a tapintásuk, a hallásuk, a szaglásuk és a látásuk kitűnő. Igen ám, de az a bizonyos, embereknél sokat emlegetett hatodik érzék belőlük sem hiányzik. A tájékozódási képességük rendkívül kifinomult.

A lovak szemei nem előre néznek, ezáltal a látóterük lapos. Mivel a szemmozgató izmaik roppantul fejletlenek, így a szemgolyók szabadon mozognak. Ugyan a szemlencséjük rugalmatlan, de a fejük mozgatásával képesek a látott kép élességét szabályozni. Sokan sokáig azt híresztelték, hogy a lovak a színeket nem érzékelik, de erről az elgondolásról kiderült, hogy teljesen téves. A sárga, a piros, a kék és a zöld megkülönböztetése nem jelent számukra kihívást. A látómezejükben egyébként még a lovasaik is benne vannak. Egyetlen aprócska árnyék, mini mozdulat is elegendő ahhoz, hogy megriadjanak.

A lovak szaglása nem mindennapi. Egyrészt a tájékozódásban segíti őket. Másrészt a közbenjárásával képesek érzelmeket detektálni. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Azt, hogy a lovak a feléjük nyújtott kezek illatából simán kiszagolják, hogy az érintett emberek mennyire feszültek, bizonytalanok, idegesek vagy éppen magabiztosak. Nem véletlen, hogy a rutinos kiképzők a nehezen idomítható hátasokhoz úgy közelítenek, hogy először aromás folyadékkal locsolják meg a kezeiket.

A lovak ismerkedésében is kulcsfontosságú szerepet játszik a szimatolás. Konkrétan két, egymásnak ismeretlen egyed “bemutatkozása” az orruk összenyomásából áll. Jó alaposan beszippantják a másik illatát, aztán majd kiderül, hogy az így kapott kép mennyire szimpatikus.

A világon becslések szerint körübelül 160 fajta vágtat, de közülük az arab telivér a legértékesebb, legtisztább vérű, egyedülálló lófajta.

Visszatérve az érzékeléssel kapcsolatos különlegességekre: a lovak nemcsak az illatok alapján képesek tájékozódni az emberi érzelmek széles spektrumán. A hangokból is azonnali következtetésekre jutnak.

Na és még mit tudnak a lovak?

Például állva aludni. És ez nemcsak valami városi legenda. Az ízületeik extra módon rögzülnek, miközben ők az igazak álmát alusszák. Egyébként az alvásigényük irigylésre méltóan csekély, 24 órából mindösszesen négyet töltenek szundikálással. A teljesség kedvéért azért lényeges kihangsúlyozni, hogy az állva alvás minősége sohasem olyan jó, mint a kinyújtózott pihenésé. Amúgy mivel a génjeikben őrzik a menekülésre való folyamatos készültséget, így álmukból felriasztva simán elvágtáznak. A szendergésük, különösen állva felületes, bármilyen apró neszre felkapják a fejüket. Az öreg vagy beteg példányok jobbára állva pihennek, hiszen nekik a lefekvés már fájdalmat, nehézséget jelent.

Praktikus oka is van a fekvő testpozíció kerülésének. A lovak bélműködését akadályozza, ha hosszú ideig, teljes testsúlyukkal a hasukra nehezednek. A vastagbél egy szakasza ugyanis nem rendelkezik felfüggesztéssel. A fokozott megterhelés ezért aztán bélcsavarodáshoz is vezethet.

A vadonban a ménes tagjai felváltva pihennek: a kör közepén a mélyen alvók fekszenek, míg a szélen állva relaxálnak a többiek, óvva a szundizók álmát. Ha érzik, hogy biztonságban vannak például egy istállóban, akkor hajlandóak egyszerre, együtt mély álomba merülni. Az álmodás pedig szó szerint értendő, mert a fekvő pozíció lehetőséget ad a REM szakasz teljes megélésére, aminek az egyik jellegzetessége a szem oldalirányú mozgása. Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a lovak is álmodnak.

A zenét kifejezetten kedvelik, de nem mindegy, hogy milyen stílusú harmónia szól a hangfalakból. A nyugodt vagy vidám dallamokat határozottan szeretik, ellenben a hangos, dübörgő, erőteljes ütemek izgatottságot, idegességet válthatnak ki belőlük.

Amúgy jó résen lenni, mert akadnak olyan példányok, akik rejtélyes módon simán kinyitják a karám ajtaját, hogy azon kiengedjék vagy önmagukat, vagy a többieket.

A ménesben egyébként a viszonyok alaposan tisztázottak. A nemek dominanciája, viszont nem előre lezongorázott. Előfordulhat, hogy kanca áll az élen, de természetesen csődör is hatalomra kerülhet.

Ugyanakkor, amire egyetlen ló sem képes az a hányás. A nyelőcsövüket ugyanis olyan vastag, erős izomgyűrű veszi körül, ami nem engedi a visszafelé áramlást.

A bőrük extra szenzitív. Úgy tűnhet, hogy nem különösebben érzik meg, ha valaki a hátukra pattan. De ez csak a látszat. Konkrétan egyetlen miniatűr legyecske is elegendő ahhoz, hogy a bőrük összeránduljon érzékelve a mozgást és a minimális súlyt. A teljes testfelületük érzékeny, s folyamatosan detektálja a kívülről érkező ingereket. Ugyanakkor a ránk jellemző tapintás sem a mellső, sem a hátsó lábaik esetében nem jelenik meg. Igaz azt azért nem viselik jól, ha köves talajon patkó nélkül kell futniuk, tehát a nagyfokú behatásokra reagálnak, viszont finom tapintásra nem képesek.

A lovak nemcsak azokat a csemegéket kóstolják meg, amiket lovasaik eléjük tesznek, hanem egymást is. Hogy mi? Nos igen. A lovak ajkai kiemelt jelentőségűek a kapcsolatteremtés területén. Az ajkakon elhelyezkedő hosszú, érzékelő szőrszálak olyanok, mint az antennák. A segítségükkel minden falat ételt megvizsgálnak, de a többi élőlényt – így lótársaikat és az embereket is ilyen módon mérik fel.